Vásároltunk egy szerkezetkész tetőteret, melynek lakhatóvá tételéhez kézenfekvőnek tűnt egy lakberendező tanfolyam elvégzése. Be is iratkoztam a Kurzus Bt. tanfolyamára, ahol olyan jó kis csapat jött össze, olyan magasan kvalifikált szakemberek tanítottak bennünket, hogy már a tanfolyamon többen elhatároztuk, hogy a lakberendezést választjuk hivatásul.
Én először egy virágdekorációs céghez helyezkedtem el, ahol nívósan berendezett, irodák, lakások, hotelek látványvilágát kellett nem szokványos virágdekorációkkal otthonosabbá, finomabbá tennem. Ezen kívül számos rendezvény kreatív „felvirágoztatásának” megtervezése volt a feladatom. Munkám során sokat merítettem a tanfolyami elméletekből és gyakorlatokból.
Jó hogy van ilyen tanfolyam, ahol valódi értékeket kaphatunk.
Nehiba Noémi
lakberendező
honlapja: www.viraglap.hu
Már gyerekkoromban is imádtam rajzolni, ezért nem volt kérdéses, hogy a rajzolást választom majd hivatásomul is. Rajz szakon végeztem a főiskolán, de mindig is vonzódtam a belsőépítészethez, ezért nagyon megörültem, amikor a Kurzus iskola meghirdette lakberendező tanfolyamát. Életem egyik legjobb döntése közé tartozik, hogy beiratkoztam a lakberendező tanfolyamra és az azt követő mesterkurzusra. A tanfolyamon nagyon jó alapot kaptam az induláshoz, mely azóta szakmám és hivatásom. Talán rajz szakos tanárként nem lenne ilyen boldog, változatos, kihívásokkal teli életem.
Budai Attila
lakberendező
Honlapja: www.terelmeny.hu
A lakberendező tanfolyamra mindenki másért jelentkezett. Volt aki épp építkezett, volt aki felújított, volt aki szerette volna hivatásául választani, volt aki ingatlanos volt és bővíteni szerette volna szolgáltatásait, olyan is volt, aki lakástextil üzletében szeretett volna tanácsot adni a vásárlóknak…. Szóval sok felől jöttünk és sokféle céllal. Néhányan tudtunk rajzolni de a nagy többség egyáltalán nem, ezért eleinte nem is értettem, hogyan fognak ők látványosat alkotni. Mégis a tanfolyam végére hihetetlen jó szakdolgozatok születtek. Mindenkié más volt, pedig ugyanazt tanultuk. Az év közben megszerzett elméleti és gyakorlati tudásra alapozva mindenki egyedit alkotott. Persze mindehhez év közben ott kellett lenni a lakberendező -, ábrázoló geometria -, rajz- , bútortörténet- , anyagismeret -… órákon, mert a tanárok nagyon sok segítséget nyújtottak. A sikeres vizsgához sokat kellett tanulni, rajzolni, böngészni az interneten és érdemes volt felkeresni a bútorboltokat. A tanfolyamon megtanultam a lakberendezés alapjait, azokat a praktikus ismereteket, mellyel kényelmes, funkcionális, hangulatos otthont varázsolhatok egy házból vagy lakásból. Mára egészen más szemmel látom a világot.
Hajdu Edit
Húszéves bútoripari gyakorlattal iratkoztam be a Kurzus Bt. lakberendező tanfolyamára. A képzés során olyan ismeretekre tettem szert, melyet munkám során igen jól tudok hasznosítani. Megtanultam, hogy a lakberendezés sokkal összetettebb feladat, mint bútorok összerakása, falak festése, vásárolgatás. A képzés óta megrendelőinkkel sokkal hatékonyabban és sikeresebben tudunk dolgozni. Immár nemcsak bútorokat adunk el, hanem lakberendezési megoldásokat tudunk ajánlani partnereinknek. A képzés során olyan oktatókkal és olyan osztálytársakkal ismerkedhettem meg, akikkel öröm volt együtt tanulni, dolgozni.
Ajánlom minden szakembernek a Kurzus Bt. képzését, akik némi késztetést éreznek a lakberendezés iránt, és munkájuk során terek kialakításában vesznek részt.
Frankó Pál (Szarvas)