LAKBERENDEZŐ TANFOLYAM
20 éve működő lakberendező iskolánkban várjuk mindazok jelentkezését, akik környezetük alakításában már régóta ösztönösen részt vállalnak, és szeretnék ezt stabil szakmai alapokra helyezni, akik nyitottak a formakultúra változásai iránt és be szeretnének tekinteni egy különleges kihívásokat és szépségeket tartogató szakma rejtelmeibe, hogy számtalan módon kamatoztatva ezt a tudást pl. egyéni vállalkozóként, mint lakberendező, vagy alkalmazottként, mint lakberendezési szaktanácsadó dolgozhasson, vagy nem utolsó sorban közvetlen és tágabb lakókörnyezete stílusának kialakításában vegyen részt.
Az iskolának nem az a célja, hogy a résztvevők a legtökéletesebb terveket, rajzokat tudják elkészíteni, hanem a kreativitás fejlesztése, az új utak keresése és megtalálása, a merészség és az ütős dolgok felvállalása. Olyan embereket várunk az iskolába (korhatár nélkül), akik fiatalos lendülettel, innovatív látásmóddal közelítenek a problémamegoldáshoz.
Előzmények
A Kurzus Tanfolyamszervező Bt. 1991-ben jegyezte be a cégbíróság és 1991 szeptemberében kezdte meg működését Szegeden. Az országban az elsők között kaptuk meg a jogot az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumtól saját tematika alapján lakberendező képzésre. Az első évben csak Szegeden, majd 1992-től szinte minden régióban elkezdtük a tanfolyamok szervezését. Akkor újdonságnak számított egy ilyen jellegű képzés, melynek előzménye a „Lakásból-otthon” című, 30 órás tanfolyam volt.
Iskola
Lakberendező iskolánkban középfokú OKJ-s oklevelet adó képzés folyik.
Igazgatója: Bakacsiné Dr. Gulyás Mária főiskolai docens
Iskola vezetője: Bakacsi Anikó marketing szakközgazdász, a Tér és Rend lakberendezési magazin alapító főszerkesztője
Az iskola szakirányai: alapfokú lakberendező tanfolyam
Szakképesítést nyújtó OKJ-s lakberendező szaktanfolyam
Szakképesítést nyújtó OKJ-s bútorműves szaktanfolyam
Lakberendező mesterkurzus (továbbképzés a lakberendező szaktanfolyamot végzett hallgatóknak)
Iskolánkban eddig közel 1000 hallgató tett sikeres vizsgát.
Képzési cél
A tanfolyamaink a lakberendezés, a belsőépítészet és a tárgykultúra iránt érdeklődőknek szólnak, azoknak, akik a változó világunkkal lépést szeretnének tartani, el akarnak igazodni a különböző stílusirányzatok között, kíváncsiak és nyitottak az újra, de megbecsülik a régi értékeket is.
Olyan vizuálisan képzett szakemberek kibocsátása, akik képesek önálló tervezői munkát végezni, és kreatív módon alkalmazkodni a különböző megbízói igényekhez. A megszerzett ismeretek birtokában, azok alkalmazásával egyeztetik a megbízó érdekeit saját szakmai tudásukkal, a megbízó igényeinek megfelelő, életfolyamatait tekintve működőképes tereket hoznak létre annak tárgyi rekvizitumaival együtt.
Aki képes arra, hogy a felmerült feladatokra – esetenként más szakemberekkel együttműködve, szempontjaik figyelembevételével – formailag is teljes értékű, a felhasználó számára vonzó, a piacon versenyképes megoldást találjon.
Az iskola a kitalálás - a megtervezés - a megvalósítás készségének hármas egységét alakítja ki a hallgatóban.
A szaktanfolyamokon a lakberendezés különböző területein való jártasság elsajátítása, míg a mesterkurzuson ugyanennek készség szintre emelése a cél, ahol a szakmaiság kevésbé ismert, talán rejtett fortélyai sajátíthatók el. A képzés előadások, szemináriumok és gyakorlati foglalkozások keretében zajlanak.
Fejlesztéseink
A hagyományos oktatásban szerzett tapasztalat alapján fejlesztettünk egy e-learning keretrendszert, melynek fontosabb jellemzői az alábbiak:
· Kurzus menedzsment, adminisztrációs és ellenőrzési/követési lehetőségek
· Támogatja a fontosabb e-learning szabványokat (pl. SCORM)
· Testre szabható egyedi funkciók, kialakítható egyedi arculat, nyelvi verziók támogatása
· Integrálható tanulmányi- vagy egyéb operatív rendszerrel
Szeretnénk kihasználni a szoftver adta előnyöket, és ezáltal elsőként Magyarországon létrehozni egy olyan iskolát, amely már távoktatás keretein belül is oktatja a lakberendezést.
Kurzus Tanfolyamszervező Bt.
6725 Szeged, Bécsi krt. 6.
Telefon: +36 62 423 219
Mobil: +36 30 978 5489