Mert maga előtt tolja őket.
A mára gyakorlatilag önálló tudományos és művészeti diszciplinává vált tevékenység kölcsönveszi a tárgyainkat, és úgy adja vissza őket, hogy sok esetben rájuk sem ismerünk. A fogkefénktől az íróasztalunkig, az autónktól a táskánkig, a cipősarkunktól a hátizsákunkig minden egyes kicsi vagy nagy, fontos vagy opcionális tárgyunk bekerül a designgyárba. Haladnak futószalagon, a gépezet forgatja és alakítja őket, itt elvesz egy centimétert, ott hajlít rajtuk néhány fokot, amott recehártyarobbantó színeket loccsant rájuk.
Mindegy az anyag, a forma, a funkció, a designfázist kikerülni nem lehet. A futószalag főmérnökei mára életünk lényegi meghatározóivá váltak. Nincs az a politikus vagy művész, akinek ránk gyakorolt hatása felérne annak a tervezőével, aki környezetünk tárgyait alakítja ki. A tárgyak tudattalan befolyása ugyanis nem intenzív, de állandó.
Ha, a kenyérvágó kés egyszer kiesik a kezünkből, csak nevetünk. Ha, mindennap, akkor legszívesebben a tervező hátán vennénk használatba. A végén pedig újat veszünk. Újat, mindenből.
Mert a design univerzális.
Umberto Eco íróval együtt a designerek is vallják: műfaj nincs, tudás van.
